Orbán javaslatára két új államtitkárt nevezett ki Sulyok Tamás
Volt egy kis cserebere is.
Azért nem – magyarázza –, mert a magyarság egészét és egységét képviseli.
Az államfő körbevezette a Blikket a régi Karády-villában.
Szűkszavú választ adott a köztársasági elnök.
Azt is elárulta, mi a kedvenc bibliai igeverse.
Régi munkatársától köszönt el Sulyok Tamás.
A lány anyja levelet írt a Sándor-palotának, és az adatvédelmi hivatalnál is bejelentést készül tenni.
Volt, akinek azért annyira nem tetszett, hogy az államfő asztaliteniszt játszik, miközben a szomszédban interkontinentális rakéta vágódik be.
Egyszer már eladták Orbánék, mégis az államé, most újra eladnák, mi az? A Béla király úti állami lakótelep, amely annak idején egyidőben volt Göncz Árpád, Orbán Viktor és Áder János otthona. A HVG úgy tudja, a Novák Katalin számára százmilliókból felújított államfői rezidenciát is magába foglaló, 14 hektáros területet jövőre értékesítik, az ingatlanon luxuslakások épülhetnek.
Legalább tizenegy halálos áldozata van a vasútállomáson történt omlásnak.
A szerb elnök arról is beszélt, hogy november 24-én átadják a Budapest–Belgrád vasútvonalat.
Az államfőt egyelőre csak a Sándor-palota munkatársai segítik.
Kilencen próbáltak meg kegyelmet kérni olyan bűncselekményekkel kapcsolatban, amelyeket kiskorúak ellen követtek el.
A holokauszt áldozataira emlékezett Auschwitzban Sulyok Tamás köztársasági elnök, aki a náci német haláltábor helyén létesített emlékmúzeumban tett látogatást szombaton.
Sulyok Tamás elfogadta az önállóságától megfosztott államfő szerepét. Üres frázisokkal, erőltetetten jópofáskodó videókkal tölti ki az államfői pozíció fideszes elődök által jelentéktelenné tett kereteit, ezzel maradéktalanul teljesítve, amivel Orbán Viktor megbízta.
A Sándor-palota kommunikációs igazgatósága arra hivatkozott, hogy a köztársasági elnök nem politikai aktor.
A Tisza Párt elnöke „a hazánkban tapasztalható erkölcsi, jogi, politikai és megélhetési válságról” szeretett volna egyeztetni az államfővel.
Még azt sem lehet tudni, hogy eddig melyik nemzetbiztonsági szervnél szolgált a felmentett tábornok.